Egyetlen történet

24 aug 2018 - által Jillian Chang

Jillian Chang amerikai diák a Big Hope 2 2018 nemzetközi konferenciáról, amelyet fiatal vezetőknek szerveztek a Liverpool Hope Egyetemen.

Júliusban az egyetemem, a Michigani Hollandi Egyetem diákjai részt vettek a Big Hope 2 konferencián Liverpoolban, Nagy-Britanniában, és pozitív változások előmozdításán dolgoztak különböző munkacsoportokban. Én a Stories that Move-val foglalkozó csoporthoz csatlakoztam, és a projekttel, amely segít bevonni másokat a diszkrimináció elleni küzdelemről való párbeszédbe. Mindez nagyon inspirált és lelkessé tett engem.

Azért választottam a Stories that Move projektet, mert olyan felületként volt leírva, mint ami történeteket használ a diszkrimináció elleni küzdelemhez kapcsolódóan, és azt gondolom, hogy a személyes történetek a legerősebb eszközök, amelyeket fel kell kínálnunk mindehhez.

Először belenéztünk néhány élettörténetbe az online eszköztárban, hogy megértsünk néhány praktikus dolgot a történetek alkalmazásáról. Például azt, hogy melyik történet mondja el leghatékonyabban, mi történt egy esemény során. Arról is tanultunk, hogy a médiához hasonlóan, ha csak két percnyi időnk van, muszáj a leghatásosabb részeket kiválasztanunk.

Aztán elkezdtünk ötleteket gyűjteni egy prezentációhoz. Úgy döntöttünk, hogy a saját személyes történeteinket használjuk a diszkrimináció elleni küzdelemben, továbbá elmentünk a liverpooli Nemzetközi Rabszolgaság Múzeumába, hogy olyan embereket találjunk, akik szívesen beszámolnak tapasztalataikról. Mindig hálás leszek azért, hogy a látogatásunk rádöbbentett az emberi interakciókkal járó örömre és kapcsolódási lehetőségekre. Ez egy nagyon reményteljes tapasztalat volt, mert ezek az emberek megosztottak velünk valamit és vállalták sebezhetőségüket. Nem tudtak rólunk semmit, mégis beszéltek a családjukról, és azokról az időkről, amikor kiszolgáltatottnak érezték magukat. Mindez alázatra sarkallt minket.

Amikor visszaértünk, újrahallgattuk a történeteket, majd kiválasztottuk a leghatásosabb részeket, és hozzáadtunk egy-egy fotóportrét. Létrehoztunk egy kiállítást “The U in us” néven, és egy facebook oldalt, ahová posztoltuk a történeteket, és bátorítottuk az olvasókat, hogy tegyék ők is ugyanezt. De mi nem csak azt kértük, hogy osszák meg a diszkriminációhoz kötődő tapasztalataikat, hanem azt is, hogy mit szeretnének, mit tegyen a világ ehhez kapcsolódóan.

A célunk az volt, hogy létrehozzunk egy teret, ahol az emberek mernek önmagunk lenni, mernek sebezhetők lenni, erőt tudjunk adni a hangjuknak, és ösztönözni őket a cselekvésre. Sikeres volt-e a projektünk? Azt mondanám, hogy igen. Ledöntöttünk falakat, és beszélgetéseket váltottunk ki arról, hogyan tudunk küzdeni a diszkrimináció ellen. Leültünk és meghallgattuk mások történeteit, és ezért alázatosan, mégis magabiztosan mondanám, hogy igen, sikeres volt.

Végezetül hatalmas hálát érzek a Big Hope 2 Conference és a Stories that Move csapatával kapcsolatban. Ti segítettek nekünk abban, hogy változás történjen. Azt gondolom, hogy az egyik legfontosabb dolog, amit magammal vittem, önző módon, a saját hangom. Emlékeztetett mindez arra, hogy én is, annak ellenére, hogy fiatal vagyok, nő, színes bőrű, össze tudok hozni embereket és együtt harcolni tudunk az egyenlőség megvalósításáért, annak elősegítéséért.

Egyetlen történet fel tud számolni társadalmi korlátokat, változást tud elérni, és reményt tud hozni. Szóval mi a tanácsom? Tudj meg többet az emberről, aki veled szemben ül, és hogy ő mit tud neked adni. Törekedj értékelni az emberi kapcsolódásokat, és mindig emlékezz arra, hogy a történetek valóban meg tudnak mozgatni.

Nézd meg a Stories that Move térképet, és keress társadalmi akciókat szerte a világból!